Lamdex Extra

দেশ: হাঙ্গেরি

ভাষা: হাঙ্গেরীয়

সূত্র: Adama

এখন এটা কিনুন

থেকে পাওয়া:

Adama

থেরাপিউটিক গ্রুপ:

Rovarölő szerek

পণ্য সারাংশ:

Általános információ Termék információk JAVASOLT NÖVÉNYVÉDELMI TECHNOLÓGIA: Virágzó kultúrákban vagy mézharmat és virágzó gyomnövények jelenléte esetén, illetve ha a területet bármely okból méhek látogatják, kizárólag méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell. Almatermésűekben sodrómolyok ellen a védekezést hajtásvizsgálat alapján, az áttelelő lárvák ellen kell végrehajtani. A további kezeléseket a rajzásmegfigyelés alapján, a lárvakelés kezdetén kijuttatva, nemzedékenként 1-2 alkalommal javasolt elvégezni. Almamoly és aknázó molyok ellen szintén a rajzásmegfigyelésre alapozva, a tömeges lárvakelés idején kell megkezdeni a védekezést. Elhúzódó rajzás esetén 2 permetezés szükséges 8-14 napos időközökkel. A levéltetvek ellen a kezelés a kártevő megjelenésekor, a kis kolóniák kialakulása előtt kell elvégezni. Csonthéjasokban a gyümölcsmolyok (keleti gyümölcsmoly, barackmoly, szilvamoly) ellen rajzásmegfigyelés alapján, a fiatal, kelő lárvákkal szemben kell védekezni. Elhúzódó rajzásnál 2 kezelés indokolt 8-14 napos időközzel. Cseresznyében és meggyben a cseresznyelégy ellen a védekezést sárgalapos rajzásmegfigyelés alapján, az imágók megjelenésekor szükséges végrehajtani. Amennyiben a rajzás elhúzódó, a kezelést célszerű 8-12 nap múlva megismételni az élelemezés-egészségügyi várakozási idő figyelembe vételével. A levéltetvek ellen a védekezést a kártevők megjelenésekor, a kis kolóniák kialakulása előtt kell elkezdeni. Szőlőben szőlőmolyok ellen a védekezést szexferomon-csapdás rajzásmegfigyelés alapján, a tömeges lárvakelés idején kell megkezdeni. Elhúzódó rajzás esetén 10-14 napos időközökkel, nemzedékenként két kezelés szükséges. A permetlé mennyiségét az ültetvények művelésmódjától, lombfelületének nagyságától és a géptípustól függően kell megválasztani. Fekete bodzában amerikai fehér szövőlepke ellen a permetezést a fiatal (L1-L2 fejlődési állapotú) lárvák ellen célszerű időzíteni. Hosszabb idejű rajzás esetén a kezelés ismétlése indokolt. Levéltetvek ellen a védekezést azok megjelenését követően, a telepek kialakulása előtt célszerű megkezdeni. Burgonyában levéltetvek ellen az első kolóniák megjelenésekor indokolt védekezni. Káposztafélékben, valamint paprikában, paradicsomban és uborkában a bagolylepkék hernyói ellen a rajzás-megfigyelés alapján, az L1-L2 fejlődési stádiumú lárvák ellen kell védekezni. A levéltetvek ellen a permetezést a tömeges felszaporodás előtt, az élelmezés-egészségügyi várakozási idő figyelembevételével szükséges végrehajtani. A levéltetvek ellen az alacsonyabb, a hernyókártevőkkel szemben a magasabb dózis alkalmazása javasolt. Káposztapoloska ellen a kártevők növényen való megjelenése után kell védekezni. Káposztában a permetléhez tapadásfokozó szer hozzáadása indokolt. Cukorrépában a barkók és bolhák betelepedése idején, az első kártételek észlelésekor célszerű kijuttatni a készítményt. A bagolylepkék lárvái ellen a permetezést a lárvakelés időszakára időzítve ajánlott elvégezni. Nemzedékenként általában egy védekezés javasolt. Lucernában a permetezést a lomb- és magkártevők táblára történő betelepedése idején, a kártevők egyedszámának folyamatos megfigyelése alapján kell végezni. Káposztarepcében és fehér mustárban a permetezést repcebolha, repce-fénybogár, repceszár- és repcebecő-ormányosbogarak táblára történő betelepedése idején a kártevők egyedszámának folyamatos megfigyelése alapján kell elvégezni. Virágzó repcében a szer csak méhkímélő technológiával juttatható ki. A repcedarázs lárváinak jelenlétéről a növényállomány vizsgálatával kell meggyőződni szikleveles-néhány lombleveles állapotban. A kártevő fiatal lárvái ellen kell a védekezést időzíteni. Kalászos kultúrákban a vetésfehérítő bogarak elleni permetezést a bogarak betelepedése, ill. a lárvák tömeges kelése idején kell elvégezni. A gabonapoloskák elleni védekezés szükségességéről a kártevő egyedszámának felmérése alapján lehet dönteni. Ezt az áttelelt poloskák betelepedésekor, vagy a nimfák felszaporodásakor kell elvégezni. Ha az egyedszám eléri a négyzetméterenkénti kettőt, akkor indokolt a védekezés végrehajtása. Kukoricában a kukoricamoly és a bagolylepkék rajzását alapul véve a fiatal lárvák megjelenésekor célszerű kijuttatni a készítményt. A kukoricamoly rajzását fénycsapda segítségével lehet nyomon követni. A kukoricabogár imágói elleni védekezés célja a bogarak tojásrakás előtti gyérítése, a jövő évi lárvakártétel mérséklése, valamint a bibeszálak lerágásának, ezáltal a hiányos termékenyülésnek az elkerülése. A védekezést a tömeges rajzás idejére, a bogarak tojásrakása előtti időre kell időzíteni. A bogarak rajzásdinamikájáról sárga ragadós csapdák segítségével, a tojásrakásról az imágók tojástartalmának egyedi vizsgálatával (a bogarak potrohának enyhe megnyomásával és kézi nagyító segítségével) lehet tájékozódni. Ha a nővirágzás még nem haladta meg az 50 %-ot, és egyidejűleg a zöld bibeszálak 1,5 cm-re történő visszarágása már észlelhető a táblában, célszerű haladéktalanul megkezdeni a védekezést. A kukorica pollenszóródása (hímvirágzása) idején, illetve ha a védendő táblán virágzó gyomok, vagy a környezetében egyéb virágzó kultúra található, a szer csak méhkímélő technológiával juttatható ki. Ilyenkor a védekezés csak a méhek repülési időszakának befejezését követően, legkorábban a csillagászati naplemente előtt egy órával kezdhető meg. A kezelést 23 óráig be kell fejezni, illetve 23 órától a következő nap alkonyatáig szüneteltetni kell. Mivel a készítmény nem hosszú hatástartamú, az imágók rajzáserősségétől függően ismételt védekezés(ek)re lehet szükség. Napraforgóban a károsító levéltetvek ellen az első kolóniák megjelenésekor indokolt védekezni. A környező kultúrákból betelepedő mezei poloskák elleni védekezés szükségességéről növényvizsgálat alapján lehet dönteni. A bagolylepkék ellen rajzásukat alapul véve a fiatal lárvák megjelenésekor célszerű kijuttatni a készítményt. Virágzó napraforgóban a szer csak méhkímélő technológiával juttatható ki. HATÁS FELTÉTELE, HATÁSSPEKTRUM: A Lamdex Extra a különböző időjárási körülményektől függetlenül, rugalmasan alkalmazható. Felszívódása gyors, 2-3 óra alatt megtörténik. FONTOSABB KOMBINÁCIÓK ÉS AZOK ELŐNYEI: Kalászos, napraforgó, cukorrépa és gyümölcs kultúrák esetében a levéltetvek és egyéb rágókártevők ellen speciálisan használható ajánlatunk a PIRIDEX. KÜLÖNLEGES ELŐNYEI: kijuttatása nem függ az időjárási körülményektől gyors hatáskifejtés széles hatásspektrumú, szívó-és rágó kártevők ellen egyaránt hatékony KIEGÉSZÍTŐ TECHNIKAI ADATOK: Munkaegészségügyi várakozási idő: 0 nap Élelmezés-egészségügyi várakozási idő:almatermésűek, csonthéjasok, paradicsom, uborka – 3 nap, burgonya, cukorrépa, fekete bodza, kukorica (takarmány, vetőmag) – 14 nap, kalászosok (búza, árpa, tritikálé, rozs, zab), lucerna – 28 nap, repce, mustár – 35 nap, napraforgó – előírás szerinti felhasználás esetén nem szükséges.Engedélyszám:12412/2002 FVM, 6300/174-2/2019. NÉBIHKiszerelés: 1 kgForgalmi kategória: III.Eltarthatóság: eredeti zárt csomagolásban, száraz, hűvös helyen, szabályos növényvédő szer raktárban 3 év.A feltüntetett adatok tájékoztató jellegűek, a készítmény használata előtt minden esetben olvassa el az engedélyokiratot és a címkét!  

নিরাপত্তা তথ্য শীট

                                Elkészítés időpontja: 2018. 08. 17.
Felülvizsgálat időpontja: 2021. 01. 29.
Verziószám: 2
ADAMA HUNGARY ZRT.
LAMDEX EXTRA
1 / 15.
BIZTONSÁGI ADATLAP
1.
SZAKASZ: A KEVERÉK ÉS A VÁLLALAT/VÁLLALKOZÁS AZONOSÍTÁSA
1.1.
TERMÉKAZONOSÍTÓ:
LAMDEX EXTRA
UFI: JF7M-GDST-3V05-PDQU
1.2.
A KEVERÉK MEGFELELŐ AZONOSÍTOTT FELHASZNÁLÁSA, ILLETVE
ELLENJAVALLT FELHASZNÁLÁSA:
Rovarölő szer (inszekticid) ipari, foglalkozásszerű
felhasználásra.
Vízben diszpergálható granulátum (WG).
1.3.
A BIZTONSÁGI ADATLAP SZÁLLÍTÓJÁNAK ADATAI:
A forgalmazó adatai:
ADAMA HUNGARY ZRT.
1138 Budapest, Madarász Viktor u. 47-49.
Tel: (36) 1 439 2000
1.3.1.
Felelős személy neve:
Petróczi István
E-mail:
istvan.petroczi@adama.com
1.4.
SÜRGŐSSÉGI TELEFONSZÁM:
EGÉSZSÉGÜGYI TOXIKOLÓGIAI TÁJÉKOZTATÓ SZOLGÁLAT (ETTSZ)
1096 Budapest, Nagyvárad tér 2.
Tel.: 06 80 201 199 (0-24 h)
2.
SZAKASZ: A VESZÉLY AZONOSÍTÁSA
2.1.
A KEVERÉK OSZTÁLYOZÁSA:
Osztályozás az 1272/2008/EK rendelet (CLP) alapján:
Szenzibilizáció – Bőr, 1. veszélyességi kategória – H317
Akut toxicitás (belélegzéssel), 4. veszélyességi kategória -
H332
A vízi környezetre veszélyes – akut veszélyesség, 1.
veszélyességi kategória – H400
A vízi környezetre veszélyes – krónikus veszélyesség, 1.
veszélyességi kategória – H410
Figyelmeztető H-MONDATOK:
H317 – Allergiás bőrreakciót válthat ki
H332 – Belélegezve ártalmas.
H400 – Nagyon mérgező a vízi élővilágra.
H410 – Nagyon mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó
károsodást okoz.
2.2.
CÍMKÉZÉSI ELEMEK:
A VESZÉLYESSÉGET MEGHATÁROZÓ ÖSSZETEVŐK: Lambda-cihalotrin (ISO)
FIGYELEM
Elkészítés időpontja: 2018. 08. 17.
Felülvizsgálat időpontja: 2021. 01. 29.
Verziószám: 2
ADAMA HUNGARY ZRT.
LAMDEX EXTRA
2 / 15.
Figyelmeztető H-MONDATOK:
H317 – Allergiás bőrreakciót válthat ki
H332 – Belélegezve ártalmas.
H410 – Nagyon mérgező a vízi élővilágra, hosszan tartó
károsodást okoz.
Az óvintézked
                                
                                সম্পূর্ণ নথি পড়ুন
                                
                            

এই পণ্য সম্পর্কিত সতর্কতা অনুসন্ধান করুন

দস্তাবেজ ইতিহাস দেখুন